
Blog
hétvégi napló
reggelente kíváncsian lesed a szilánkos eget
pecsenyédet déli nap süti ropogósra
rózsaszín felhő rejti este az omló vakolatot
álmodban bámulod a csillagokat
így indult…
Évtizedekig birkóztam magammal, míg végre ilyeneket is írni kezdtem. Későn érő típus vagyok (akkor növök fel, ha meghalok). Nem megyek bele, hogy mi akadályozott, azt mesélem el, mitől változott.
Indítottam egy inkognitó insta oldalt (nem mertem felvállalni magam, túltengett bennem az önbizalom) és elhatároztam, oda elkezdek írni. 2019. júliusában volt ez.
Két szabályom volt: 1. minden nap írni fogok, akárhogy sikerül (csak van az embernek egy érdekes gondolata naponta), 2. nem törlök utólag semmit, akkor sem, ha nem tetszik (perfekcionizmusról leszokik). Kevés kivételtől eltekintve betartottam ezeket.
Voltak verseim korábbról is, nem sok, ezeket is felhasználtam (ha végképp elkerült az ihlet), de többnyire újakat írtam. Az insta jellegéből adódott a képek társítása és az is, hogy rövidebb versek lehetnek. Régóta szeretem a haikut (Fodor Ákos, ó…) , úgyhogy ez is adta magát: ha rövid vers, legyen haiku. Kezdetben ez volt a mankó: naponta, nem baj, ha nem tökéletes, lehetőleg haiku. Fotózni szeretek, a képek sokat segítettek.
Ugorjunk a hepiendre. Belejöttem. Kellett pár hónap, de egyre élvezetesebb volt, hogy jönnek dolgok, egyre könnyebben, és nem is mind rosszak. Sokszor mintha nem is én irányítanám, csak rajtam keresztül történne… Úgyhogy egészen vérszemet kaptam, írtam hosszabbakat is, prózát is olykor. És végül oda is eljutottam, hogy nem rejtőzködöm (annyira…). Nagy lendületet adott az insta-költőközösség is, fokozatosan megismertem őket, külön világ, lelkesítő, hogy vannak.
Végül elkészítettem ezt az oldal.
a hétvégi naplóról…
Hébe-hóba napló, ilyen értelemben hétvégi. Feljegyzések kis csodákról, nagy csodákról, élményekről, fontosnak tűnő dolgokról. Meg a sok bukdácsolásról.
Utolsó belövés
Érzem, világosan érzem, hogy itt van, most jött el a pillanat, amikor abbahagyom. Sosem tudtam pusztán racionális meggondolásból magamra kényszeríteni egy döntést, nekem mindent ki kell futtatnom egészen, valami zsigeri bizonyosságig, amíg a gyomromban nem érzem, hogy...
Mackó
Elindulok lefelé. Tudom, merre járok, mert a kellemetlen házmesteri üzenetek közt, a koszlott ablakpárkányon elfeledett félszemű mackóm álldogál, kitárt karja fekete ölelésre hív. "Mi a fenéért is megyek le ide?", de a lábam csak visz. "Állj már le, ez a hely dohos,...
Gyorsulás
A pálya végéhez egész közel végül elvesztem az uralmamat a jármű fölött. Túl hosszan gyorsultam, nyomtam a gázt, soha a féket, éberen meredtem az útra, sose pihentem, várható volt a megroppanás. Jön is, könnyeimen darabokra törik a láthatár, célt vesztett agyamból...
Villamoson
Panaszos kis hang: Haza akarok menni! Menjünk haza!...Csillapító női hang: Majd hazamegyünk. Kicsit később.Panaszos kis hang: Most menjünk haza, miért nem megyünk haza?...Csillapító női hang: Előbb elmegyünk megnézni azt a kis alumínium sátrat, amit a múltkor néztünk....
Valamit kezdeni kell…
Elmém körül keringenek. Sok kemény, éles darab. Túl hosszan ápolgatott tévhitek, nehezen lemarható előítéletek, visszavonhatatlan sértések, alaptalan vádaskodások, mardosó bűntudat, be nem tartott ígéretek, gyáván elhallgatott igazságok, örökre kimondatlanul maradt...
Torzók a vonatról
Amikor egy nehéz helyzet megoldódik, de egy ideig még csapdákról mélázol utána... A férfi feláll, leveszi a kabátját, hosszában precízen összehajtogatja és elegánsan felemeli. Az ülések fölötti tárolóba helyezné, de két bőröndje kitölti már. Odalra lehetne...

akárhogy nézem,
szerencsére, ez a nap
sem tökéletes
kövess, ha akarsz
xyz

ez csak blog
Szétnézel a kiállításokon?
