könyv

elektronikus könyveim

innen szabadon letöltheted a válogatásaimat

Minek a kötet?

Jó ideig tettem ide-oda az írásokat, legtöbbet Instagramon publikáltam, néha Facebookon és aztán itt, a honlapon. Az instaoldalon a legbővebb a repertoár, ott nem is szűrök, szinte olyan, mint egy jegyzetfüzet. A honlapon rendezettebb az anyag, de egy kötetnél szétesőbb.

Nem éreztem nagy szükségét a kötetekbe válogatásnak, de rászántam magam. Nem bántam meg, mert a válogatás folyamatában érdekes következtetésekre lehet jutni, mintha csak akkor nyernék rálátást az írásaimra.

Az „Álombélyeg” a legújabb válogatás, 2024. decemberében állítottam össze az elektronikus könyvet. Ha sikerül, ez nyomtatott változatban is megjelenik. Ebben a válogatásban a versek alapját, a kötet alaphangulatát álmok adják, tényleges, alvás közben álmodott álmok és éber álomképek.

A „Fehér versek” 2021. szeptemberében készült el. Kesernyés, tépelődős, kissé savanyújóska, de közben rácsodálkozós és szerintem sok esetben naivan idealista gondolatokat, hangulatokat visszatükröző gyűjtemény lett (innen a fehér jelző).

Az „Adventi haiku-naptár” korábbi sorozat, 2019-ben készült. Ezek eleve egybetartozásra szánt haikuk és hozzájuk kapcsolt képek voltak, az adventi ajándéknaptár minden napjára egy.

Köszönöm, ha olvasod!

xyz

nézz szét

Szétnézel az oldalon?