Véletlen hamutartó
Elmagyarázom ezt a hamutartót. Nekem nagyon tetszik, más meg furcsállja, nem tartják igazán szépnek ez a tárgyat (én se tartom szépnek, a szokványos értelemben nem, de nagyon tetszik).
Úgyhogy elgondolkodtam, mi a baj velem. Na jó, csak azon, miért tetszik annyira, hogy legszívesebben visszaszoknék a cigire, csak hogy hamuzhassak bele. Na jó, cigizgetnék hébe-hóba, hogy használni tudjam, lehet, fogok is, nem fogok napi csomag cigit szívni ezért. De az a helyzet, hogy ez igazán hamuzónak való, minden
más használat nem odaillő.
Egyik ok, amiért tetszik, a kontraszt. Csúnya színű, matt, rusztikus belső felület vs. csodás türkízkék, fényes perem, a kettő így együtt. Szeretem a kontrasztokat.
Emlékszem, mennyire elbűvöltek mindig nagyanyám napi átalakulásai, aki igazi szép nő volt, de persze, már nem fiatal, úgyhogy kellett az a smink, az az öltözet, én meg úgy néztem végig mindig az otthoni göncökből divává alakulást, tátott szájjal, mint egy színházi előadást.
A másik ok a véletlen. Odavagyok a véletlen hatásokért. Szeretem a meglepetést, főleg, ha tőlem is függ valamennyire.
A rakuégetésben, amivel már néhány alkalommal volt lehetőségem megajándékozni magam, ez a legcsodásabb, a véletlenszerűség, meglepetés. Tervezel valamit, próbálod arrafelé tolni a dolgot, de tuti, nem az lesz belőle, amit elképzeltél, te meg gyorsan elengeded, ami a fejedben volt, hogy láthasd a szépet abban, ami történt. Számomra ez hajszálpontosan szimulálja, hogyan kell élni.
A harmadik dolog, amiért ez a hamutartó megfog, hogy valamilyen fura okból imádom a lepusztult, hanyatló, elhagyatott, szokásostól eltérő, bizarr dolgokat. Amilyen hatása ennek a hamutartónak van. Ezt viszont nem tudom megmagyarázni, passz.