Elmélkedés forgóajtóban

Elmélkedés forgóajtóban

/ A racionális megragadásáról és elengedéséről / 

Vannak ezek a nagy forgóajtók. Egyenletesen forog, belépsz, haladsz és várod, hogy odaérj a kijárathoz. Kiszámítható élmény, tudod, hogy a kijárat azelőtt lesz, hogy egy teljes kört tennél, egy kör után pedig visszajutsz oda, ahol beléptél.

De képzelj el egy forgóajtót, amibe beléptél, mentél több kört és nem értél el a kijárathoz, sőt, nem értél vissza oda se, ahol beléptél. Nem érted, hogy lehetséges ez. Ha nem estél pánikba, akkor ezen töröd a fejed, de ha pánikba estél, végül akkor is, mert ordításodat úgyse hallják, rúgkapálásodra az ajtó megáll és csak akkor indul tovább, ha nyugton maradsz.

Ésszerű magyarázat lehet, hogy álom az egész vagy hogy manipulálják a forgóajtót és szándékosan teszik ezt veled. De ez valójában mindegy, egyik esetben se tehetsz mást, mint forogni az ajtóval vagy érintéssel megállítani a forgást, hogy pihenhess és bízni abban, hogy a probléma, ahogy jött, úgy meg is oldódik majd: felébredsz vagy kijutsz.

Ha eddig elértél, akkor történeted (kis képzavarral szólva) fordulóponthoz érkezett. Ez az a pillanat, amikor már felismerted a tehetetlenségedet és azt, hogy kivárásra kell játszanod. Eddig is kellett a racionális gondolkodás, de most kell igazán észnél lenned, mert most dől el, milyen lesz a forgóajtóban töltött, nem tudni milyen hosszú időd.

Az a nagy kihívás most, hogy még ne engedd szabadjára az érzéseidet. Lássuk be, csak negatív érzés van ebben a pillanatban – rémület, düh, elkeseredés, reménytelenség, csupa ilyen. Ha elmerülsz a fájdalomtengerben, pokol lesz a forgóajtóban keringeni, lehet, hogy mire kijutsz, már örülni se tudsz a szabadulásnak.

Ehelyett még egy erőfeszítésre kell kényszerítened racionális énedet: jegyzőkönyvbe kell vennie a tényállást és azt letétbe kell helyeznie elméd valamelyik szögletében (ezzel hozod majd vissza a realitásérzéket). Aztán át kell adnia a terepet a képzeletednek, ezzel az utasítással: „Teremts világot kedvedre!” Végül téli álomra kell térnie a szabadulásodig.

Ezután már jöhetnek az érzések is, gondolatok, történetek, szereplők, emlékek – képzelet festette világban kezelhető az is, ami színes szűrő nélkül elviselhetetlen volna. Amíg nem nyílik kijárat, amíg nincs más választásod, mint keringeni a forgóajtóban, úgy vészelheted át a lélekdaráló forgást, hogy megszülöd magadnak a világot.

Firka

Firka

Van olyan rémálom, ami nem törlődik. Például mert valami lényegre törőt mond. Nekem ilyen a párducos. Nagyon régi. Elegáns fogadáson vagyok és egyedül én vagyok ember, a vendégek, pincérek, mindenki fekete párduc. Két lábon járnak, elegánsan mozognak, ember módra viselkednek, de tudom, hogy ez látszat, mindannyian veszélyes vadállatok.

Színük valójában sötétlila és ez még nyugtalanítóbb. Rettegek és igyekszem úgy tenni, mintha magam is párduc lennék. Addig nem esik bajom, amíg nem veszik észre, hogy ember vagyok. De tudom, nem elég úgy viselkednem, mint ők. Ha félek, lelepleződöm, vadállati ösztöneikkel megérzik bennem a rettegést. Ebben nem lehet színlelni, a testem elárul, csak úgy menekülhetek, ha tényleg nem félek.

Most már félek attól is, hogy félek, minden erőmmel próbálok nem félni. Közben a pincérek elindulnak és tálcákon sötétlila prémmel borított gombócokat hordoznak körbe. Azonnal tudom, hogy párducgombóc. Undorodom, de mindenki vesz belőle, nekem is muszáj. Viszolyogtató az egész, perverz a kannibalizmusa és hányingerkeltő a gondolat, hogy ezt a szőrös dolgot meg kell enni.

Érzem, ez a vége, képtelen vagyok megtenni, most fogok lelepleződni. Valahol itt szakad meg az álom, felriadok. Jelentése világos. Szokásos szorongásaim értelmet nyernek. Ezért merítenek ki az emberek, ezért figyelek mindig görcsösen, félek tőlük. Más vagyok és rettegek a lelepleződéstől. Megoldást nem ad az álom, csak szemléltet, de azt nagyon jól érthetően.

Évtizedek telnek el, tisztán emlékszem az egészre, csak nem gondolok rá. Egész máshol álmodtam, más időben a párducokat. Aztán egyik nap a szokásos útvonalon bámulok ki a busz ablakán, semmi se múlik el, csak átalakul, kikanyarodunk a Vágány utcáról a Városliget felé és ahogy araszol a forgalom, szórakozott pillantásom megakad valami lilán. Új graffiti a koszos falon.

Sötétlila ákombákomai ezt üzenik: Párducpompa.

Ami sok, az sok

Ami sok, az sok

Micsoda kuplerájt hagytál magad után már megint, itt is egy ott felejtett szájt, ott is egy elárvult szosöl fiók, most nézz oda, ott két félbehagyott blog… és ez a rengeteg könyvjelző szanaszét, hát az embernek felfordul a gyomra… ha nem raksz rendet most azonnal, fogom és törlöm az egészet, de én aztán végleges törléssel, onnan visszaállítás, előző verzió visszatöltése már nem lesz, engem aztán nem érdekel, törlök a felhőből is mindent, hát ami sok, az sok!